Három különböző program egy helyen! Mindenképp érdemes karácsonyig ellátogatni az Amikor Galériába, annak is aki már volt és annak is aki még nem, hiszen most egy helyen három teljesen más témájú programot is talál. Egyrészt még tart a “Most jöttem le a falvédőről” c. Magyarország legnagyobb falvédő gyűjteményének kiállítása és vására. Furcsa lehet, hogy egy lakberendező ilyesmit ajánl, inkább humorként tekintsünk rá, igen frappáns ajándék lehet. A 6000 darabos gyűjteményben biztosan talál mindenki megfelelőt.
Például ilyen nagy hímzett igazságokat:
![amikor2]()
De az én kedvencem ez:
![amikor3]()
A falvédők mellett egy kis Ünnepi Bazár is vár, ahol antik, vintage és hazai kortárs alkotók tárgyaiból alkotott enteriőrben válogathatsz és vásárolhatsz, mintha egy lakásban sétálnál.
![amikor4]()
És persze a végére hagytam a legizgalmasabbat! A mai napon Juditu, Nem Mind Lom Bálint és jómagam szétszedjük a galéria 1-1 szobáját, majd mindenki a saját szája íze szerint berendezi azt az ott található bútorokból! Ezt december 17-én, csütörtökön egy kis megnyitó keretén belül meg is ünnepeljük, de egészen év végéig megtekinthetőek a helységek.
Csütörtökön 18 órakor forralt borral várunk mindenkit szeretettel, az eseményt itt találjátok.
![amikor5]()
![IMG_9228]()
Programajánló: antik & vintage bútorraktár újratöltve
![andreadoor]()
Hétvégi programajánló: Construma és Otthon Design
![20150319_145202]()
Hétvégi programajánló: Antik és Vintage Bútorraktár, VI. kerület
![placc okt19]()
Vasárnapi programajánló – Antik PLACC, Bálna
Például ilyen nagy hímzett igazságokat:

De az én kedvencem ez:

A falvédők mellett egy kis Ünnepi Bazár is vár, ahol antik, vintage és hazai kortárs alkotók tárgyaiból alkotott enteriőrben válogathatsz és vásárolhatsz, mintha egy lakásban sétálnál.

És persze a végére hagytam a legizgalmasabbat! A mai napon Juditu, Nem Mind Lom Bálint és jómagam szétszedjük a galéria 1-1 szobáját, majd mindenki a saját szája íze szerint berendezi azt az ott található bútorokból! Ezt december 17-én, csütörtökön egy kis megnyitó keretén belül meg is ünnepeljük, de egészen év végéig megtekinthetőek a helységek.
Csütörtökön 18 órakor forralt borral várunk mindenkit szeretettel, az eseményt itt találjátok.

Hasonló bejegyzések: